Reformáló katolikus hitvallás

Egyszerű protestáns hitvallás a reformáció 500. évfordulója kapcsán

A reformáló katolikus hitvallás megfogalmazása – amit mi, különböző egyházakhoz és teológiai hagyományokhoz tartozó protestánsok – közösen képviselünk

Hisszük

A Szentháromság Isten

Hisszük, hogy egy Isten van, aki végtelenül hatalmas és jó, alkotója és fenntartója mindannak, ami látható és láthatatlan, világosságnak és életnek egyetlen forrása, akinek önmagában van élete, és örökké él dicsőséges fényben, mindenható szeretetben, három személyben – Atya, Fiú és Szentlélek (Mt 28,19; 2Kor 13–14) – azonos természetben, nagyságban és dicsőségben. Isten teremtő, fenntartó, ítélő és szabadító tettei azt tükrözik, hogy kicsoda Isten, akinek tökéletessége – szeretete, szentsége, tudása, bölcsessége, hatalma és igazsága – az üdvtörténetben jelent meg. Isten szabadon eltervezte a világ alapjainak megteremtése előtt, hogy kiválaszt és formál magának egy népet, aki az ő féltett tulajdona lesz (5Móz 7,6), és aki az ő dicsőségét fogja szolgálni (Ef 1,3–14).

A Szentírás

Hisszük, hogy Isten szólt és szól ma is a Szentírásban és azon keresztül, amely egyetlen, tiszta, tévedhetetlen és elegendő szabály- és mértékrendszer a keresztyén hitre, gondolkodásra és életgyakorlatra (sola scriptura). A Szentírás Isten által ihletett és világosságot adó Szó az ő szolgáinak, prófétáinak, apostolainak szavai között (Zsolt 119,105), kegyelmes önkijelentése Isten világosságának és az életnek, a kegyelem eszköze az ismeretekben és szentségben való növekedésre. A Biblia tanításának hiszünk, parancsolatainak engedelmeskedünk, ígéreteiben bízunk, és tiszteljük mindazt, amit kijelent (2Tim 3,16).

Az ember

Hisszük, hogy Isten jósága kiárad minden teremtményére, különös tekintettel az emberre, akit a saját képére és hasonlatosságára formált férfivá és nővé (1Móz 1,26–27), és ezért az összes férfit, nőt és gyermeket elidegeníthetetlen méltósággal (jogokkal) és teremtményi elhívással (felelősséggel) ajándékozta meg.

A bűneset

Hisszük, hogy az eredendően jónak teremtett világ és abban az ember megromlott a bűneset által, amely önmagát rosszra vivő választása volt az első emberpárnak; megakadályozták, hogy a Teremtő a teremtett világot a maga útján vezesse, megtörték Isten életet szolgáló törvényét (Róm 3,23). A törvényadónak való engedetlenség következményeként Ádám és Éva átkot vont magára, aminek eredménye a rend helyett zavar (Róm 8,20–21), a megbecsülés helyett kárhozat és az élet helyett halál mind önmaguknak mind leszármazottaiknak (Zsolt 51,5; Róm 5,12–20).

Jézus Krisztus

Hisszük, hogy Jézus Krisztus, Isten örökkévaló Fia emberré lett értünk és a mi megváltásunkért (Jn 3,17), ő az egyetlen Közbenjáró (solus Christus) Isten és ember között (1Tim 2,5), szűz Máriától született, Dávid Fia és Izrael házának szolgája (Róm 1,3; 15,8), egyetlen személy két természettel, valóságos Isten és valóságos ember. Teljesen emberi életet élt, belépett a bukott lét zavart és törött világába, de bűn nélkül maradt, és szavaival, tetteivel, magatartásával és szenvedésével megtestesítette azt, ahogyan Isten szabadon és szeretettel adja fényét (igazság) és az életet (megváltás).

Krisztus engesztelő műve

Hisszük, hogy Isten kegyelemmel fordul a méltatlanok felé, ezért kegyelmesen elfogadta az emberi bűn, romlottság, rossz cselekedetek elégtételeként tipologikusan az Izrael templomában bűnért bemutatott áldozatokat, azután egyszer és mindenkorra Jézus mindenkiért elegendő, egyetlen és tökéletes áldozatát, melyet a kereszten mutatott be (Róm 6,10; 1Pt 3,18) saját, emberi testének templomában. Helyettünk való halálában megmutatta Isten szeretetét, felmutatta Isten igazságosságát, elvette bűneinket, legyőzte a minket fogva tartó erőket, és megbékített bennünket Istennel (Ézs 53,4–6; 2Kor 5,21; Kol 2,14–15). A bűnbocsánat tökéletesen kegyelemből fakad (sola gratia) – nem pedig a saját érdemeinkből vagy tetteinkből –, a mi megtisztulásunk tökéletesen Jézus vére által történt – nem pedig a saját verítékünk vagy könnyeink által.

Az evangélium

Hisszük, hogy az evangélium az a jó hír, hogy a Szentháromság Isten kiárasztotta kegyelmét az Úr Jézus Krisztus élete, halála, feltámadása és mennybemenetele által, hogy minket megbékéltessen önmagával (Róm 5,1). Jézus tökéletes engedelmességben élt, mégis azt szenvedte el, amit a bűnösök érdemelnek, hogy a bűnösöknek ne kelljen az önmagukban való igazságért küzdeni, saját cselekedeteikre támaszkodni, hanem Jézusban bízva – mint akiben Isten ígéretei beteljesedtek – egyedül hit által igazulhatnak meg (sola fide), és így örököstársak lehetnek vele együtt. Krisztus meghalt a bűnösök helyett, magára véve a bűn zsoldját (Róm 6,23). Ezért aki rábízza magát, vele együtt meghal a bűn hatalmának, a bűn büntetésének és végül a bűn cselekvésének is. Krisztus a megújított és helyreállított új teremtés elsőszülöttjeként támadt fel, így akiket a Lélek hit által egyesít vele, ugyanúgy feltámadnak, és benne új emberré lesznek (Ef 2,15). Istenképűségben megújulva képesek rá, hogy ő éljen bennük. A Krisztussal egységben, benne, aki az üdvösség egyetlen alapja életre támasztva, a bűnösök megbékéltettek Istennel mint az ígéret megigazított, elfogadott, megszentelt és végül megdicsőített gyermekei.

A Szentlélek személye és munkája

Hisszük, hogy a Szentlélek a Szentháromság harmadik személye, Istennek láthatatlan, mégis aktív személyes jelenléte a világban, aki a hívőket egyesíti Krisztussal, megigazítja, és új teremtményekké formálja őket (Tit 3,5),akiknek szíve ezentúl Isten országának világossága és élete felé hajlik, a földön pedig a békességre és igazságra törekszik. A Lélek lakozást vesz azokban, akiket Krisztussal együtt megelevenít, hit által Krisztus testéhez kapcsolja őket, és Krisztus képéhez teszi hasonlóvá őket, hogy őt dicsőítsék, ahogyan növekszenek ismeretben, bölcsességben, szeretetben a szentségben való nagykorúság felé Krisztus tökéletességének a mértéke szerint (Ef 4,13). A Lélek az igazság világossága, a szeretet tüze, aki szentté formálja Isten népét indítva őket a bűnbánatra és hitre, megkülönbözteti az ajándékaikat, vezeti a tanúságtételüket és támogatja, megerősíti a tanítványságukat.

Az egyház

Hisszük, hogy az egy, szent, egyetemes és apostoli egyház Isten új közössége, az új teremtés első gyümölcse, az idők során megszabadítottak teljes közössége, amelynek Krisztus az Ura és a feje. Az egyház szilárd alapja az az igazság, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia (Mt 16,16–18; 1Kor 3,11). A helyi egyház Isten országának egyszerre képviselete és példázata mint olyan földi hely, ahol az ő akaratát cselekszik, ahol ő most is jelen van látható módon, ha ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében; ahol hirdetik és terjesztik az evangéliumot szavakkal és a szeretet cselekedeteivel, és engedelmeskednek az Úr azon parancsának, hogy a tanítványokat megkereszteljék (Mt 28,19), és az úrvacsorát kiszolgálják (Lk 22,19).

Keresztség és úrvacsora

Hisszük, hogy a két szentség, a keresztség és az úrvacsora – amelyeket közülünk némelyek sákramentumnak neveznek – a Lélek által az Igéhez kötődik, és látható szavakban jelenti ki az evangélium ígéretét, tehát az Igével találkozik az, aki a szentségben részesül. A keresztség és az úrvacsora Krisztust és az életet közvetíti a hívőknek, és megerősíti őket abban a bizonyosságban, hogy Krisztus – aki Isten ajándéka Isten népe számára – valóban „értünk és a mi üdvösségünkért” van, és táplálja őket a hitben. A keresztség és az úrvacsora fizikai fókuszpontjai a reformáció kulcsfontosságú tanításának: Isten ajándékai (sola gratia) és a hit, amely megragadja az ígéreteket (sola fide). A keresztség és az úrvacsora kézzel fogható kifejezései az evangéliumnak, hiszen élő módon jelenítik meg azt, ahogyan mi meghalunk, feltámadunk, és Jézus testébe beoltódunk (1Kor 10,16–17), mindez hűen mutatja fel Krisztust és a kereszten bevégzett váltságot. A keresztség és az úrvacsora erősíti a hívőket úgy, hogy láthatóan kijelenti és megpecsételi a bűnbocsánat ígéretét, az Istennel való communio-t, és az egymással való közösséget Krisztus békességet teremtő vére által (1Kor 11,26; Kol 1,20).

Szent élet

Hisszük, hogy keresztségben és úrvacsorában részesülve, imádsággal, igeszolgálaton vagy más gyülekezeti alkalmakon való részvétellel új teremtéssé, Isten népévé formáltatunk, szent nemzetté (1Pt 2,9–10), akik arra hívattunk el, hogy felöltözzük Krisztust a bennünk lakozó Szentlélek által. Ez pedig a Lélek megelevenítő hatalma által lehetséges, hogy tanítványként Krisztus követőiként éljünk: egyénenként és közösségben, királyi papságként hirdessük csodálatos tetteit. Odaszánjuk a testünket Istennek tetsző, lelki áldozatul és a világban való önfeláldozó szolgálatra a szeretet cselekedetei által: a szegényeken való könyörületességben, igazságot és szabadulást hirdetve a foglyoknak; mindenkor, mindenhol, mindenkinek bizonyságot téve Jézus Krisztusról, aki az út az igazság és az élet.

Végső dolgok

Hisszük, hogy amikor Isten elérkezettnek látja az időt, a testben feltámadt és mennybe ment Krisztus látható módon visszatér, hogy tökéletesen bevégezze Isten akaratát a teremtett világban a halálon és az ördögön vett győzelemmel (1Kor 15,26). Meg fogja ítélni a világot; akik hitetlenségben maradtak, a tőle való örök elvettetésre ítéli, ahol nincs élet és világosság. Az ő népét pedig menyasszonyként hívja a Bárány menyegzőjének vacsorájára (Jel 19,7–9), nyugalmat ad a nyugtalan szíveknek, és életet a megdicsőült testeknek (1Kor 15,42–44; Fil 3,21),ők pedig örvendeznek az Úrral való közösségnek, és vigadoznak az új mennyen és új földön (Jel 21,1–2). Ott együtt fognak uralkodni vele (2Tim 2,12; Jel 22,5),és színről színre látják őt (1Kor 13,12; Jel 22,4) örökké való imádásban, szeretetben, dicsőségben.

Soli Deo Gloria!